okt
3

 The Beatles/Let It Be(1970)

 

Ezzel az albummal folytatom a Beatles antológia sorát. Fontosságban talán nem ez az album jön, de most épp ezt volt kedvem meghallgatni...

A lemez az együttes legkésőbb megjelent albuma bár nem az utolsólag rögzített. Az Abbey Road-ot később rögzítették, de azt jelentették meg először. George Martin producert ennél az albumnál leváltotta Phil Spector. Ezért a zene sokkal másabb az eddigieknél. Sokak szerint túl van hangszerelve, de ezt túl lehet élni. Szerintem pl. Spector jó munkát végzett. Az együttes otthagyta őt a szarban, nem mondtak neki semmi konkrétat és a csapat még nem szokott össze vele úgy, mint Martinnal. De végeredményben a világ legjobb együttesének a hattyúdalát hallhatjuk, és eként figyeljük a zenét.

A lemez a Two of Us című számmal indít. Ez egy jó kis szám, fel lehet vele idézgetni a múltat. A következő, a Dig a Pony, aminek az eredeti címe All I Want Is You volt, egy Lennon által komponált nóta. Gondolom én, hogy ez egy Yoko Ono-hoz szóló ballada akar lenni. Hallgatni azért jó. Aztán jön Lennontól az egyik legeslegkedvesebb számom. Az Across the Universe szövegileg igazán megbizsergető, és a zenei körítés is tökéletes. Ennek a számnak amúgy van egy kislemezes változata, amin egy kis kórus és sok más egyéb keverés is hallható. Szerintem ez így jobb simába. Ezután jön Harrison egyik dala ezen a lemezen az I Me Mine. Harrisontól jól megszokott jó színvonal. Ezután jön a Dig It egy 45 mp-s kis részlet egy nagyobb számból amit Lennon írt. Ebből az eredetleg hatperces szerzeményből csak ennyit tettek rá. Hangulatos így az album csúcspontja előtt. Mint egy kis bevezető. Nincs olyan ember aki a Beatlestől legalább ezt az egyet nem ismeri: a Let It Be. Egy nagyon szép fohász a világnak. Egyébként McCartney dala. Ám ha elértük a csúcspontot utána sem hagy alább a színvonal. Ezután jön(még sok jó szám, amit hallgatni jó de leírni ide hosszú lenne) még a Long and Winding Road és a lemezkicsengés: a Get Back.

Az album eredetileg a Get Back címet viselte, és ez azt is tükrözte volna, mint amit a cím sugall: visszatérni az alapokhoz, a kezdeti Beatles zenéhez. Ez ugyan teljesen nem sikerült(miért is kellene visszafejlődni?), de egy teljesen más jött így létre. Egy kicsit túl sok vonóval felszerelt, de amúgy igényes munka. Nem a legjobb munkája a bandának, de ha valaki azt mondja hallgassuk meg én csak annyit tudok mondani: Let It Be!

Stílus: Pop/Rock

Hossz: 35:50

Személyes kedvencek: Two of Us, I Me Mine, Let It Be, Across the Universe, Long and Winding Road, Get Back

A bejegyzés trackback címe:

https://lemezborze.blog.hu/api/trackback/id/tr611425823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása