nov
1

 Michael Jackson's This Is It (2009)

 

Kivételesen nem lemezt fogok bemutatni, hanem egy filmet. Egy werkfilmet azoknak a koncerteknek az előkészületéről, amiket Michael Jackson adott volna 2010-ben a londoni Wembley stadionban. De sajnos Jackson már az első koncertdátumot sem érhette meg váratlan halála miatt. Gondoltam emellett mégsem mehetek el csak úgy., elmentem  gyorsan a moziba (hiszen csak két hétig adják!), megnéztem és gondoltam leírom nektek, amiket gondolok a filmről.

A filmet eredetileg a This Is It című válogatásalbum mellé szánták ajándék DVD-nek, de sajnos Jackson elhunyt, és így lett belőle egy egész estés mozi-werk-dokumentumfilm. A moziban nagy dérrel-durral jelentették be, hogy csak két hétig fogják a moziban vetíteni. Ennél jobb reklámfogást nehezen találhattak volna, maximum csak azt, hogyha elmész moziba, kapsz egy Jacko-lemezt. Hisz a fanatikus Jacko-rajongó az biztos el fog menni megnézni két héten belül, mert szélesvásznon akarja látni kedvence mementoját. De még az is aki annyira nem mániákusan szereti a pop királyát, csak látni akarja milyen show izzítanak a világ egyik legnagyobb csillagának 2009-ben, és ez moziban a látvány miatt mindenképpen elmegy.  Véleményem szerint a filmnek tényleg van egy moziba-beülős kemény-hangzással-nézős fílingje. Talán ez a kettő az, ami egyedül menti meg az egyszerű DVD-kiadástól. Az emberek átlagos rajongási faktora valamiért, és a látvány. Ezért a kettőért már az átlagember elmegy megnézni valamit.

A film amúgy egyáltalán nem rossz. Egy szokásos werkfilm egy nemszokásos eseményről, ami sajnos sosem történhetett meg. Végig az előkészületekkel foglalkozik a válogatástól Jackson haláláig(amire igazából csak egy utalás van a végén). A rendezés rendben, a vágással nem lehet baj, már csak az a lényeg, hogy ne legyen nagyon unalmas és izzadtságszagú. Ezt kellő mennyiségű tánccal és zenével ellenpontozni lehet. És sikerül is, mert miért ne sikerülne? Jackson életében volt-e olyan ami nem sikerült (itt most a kiadványokra gondolok, nem a magánéletre...)?

Az egész show rendben van ahogy van. Az egyetlen kár, hogy ezt már sohasem láthatjuk teljes egészében. A koncert elemei zseniálisak lettek volna, ha megtudják így csinálni. A zenetörténetben egyedülálló effektek, kisfilmek, táncjelenetek kerültek volna színpadra. A zenéről meg ne is beszéljünk. Egy: Nincs olyan ember, aki ne ismerne legalább egy Michael Jakson számot. Kettő: A zenekar valami eszméletlenül profi. Nekem legjobban a dobok hangzása, a vokálegyüttes (különösen érdemes a nő - Judith - hangjára figyelni!!), és számomra a csúcs a gitároslány!! A nevét nem tudtam megjegyezni (elég bonyolult), de amit lenyomott az engem padlóra küldött... És erre még rájön Jacko énekhangjai és a szokásosan zseniális dalok. Ez az amiért érdemes volt elmenni rá. Az egész film hangzása. Nincs hozzá fogható, nemhogy egy egyszerű otthoni lejátszórendszeren, vagy akár a számítógépen. Ugyan már.

A szomorú csak az, hogy ez nem kellhetett életre. Megmaradt egyszerűen csak álomnak. Emberek százai törtek össze. De ahogy szokták mondani, Jacko szellem itt lesz velünk elmente után is. Minimum a lemezeiben.

 

Hossz: 112 perc

Stílus: Werkfilm

Tetszési index: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://lemezborze.blog.hu/api/trackback/id/tr561491933

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Smooth Criminal 2009.11.02. 17:21:55

Az egész világ Michael Jacksont gyászolja. Igen? Ki gyászolja? Csak egy körkérdés, hogy megszondázzam az éjjeli lepkéket, mert én nem, az kurva élet. Aki utálta, az most rotyog magában, köpködi ki a répát, hogy tessék, már éppen kezdték elfelejteni, ah...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása